Nyári videós táborok
KEZDŐKNEK
BALATONALMÁDI 2023
TÁBOROK KEZDŐKNEK
A kezdő csoportban való részvételhez videós előismeret nem szükséges!
Időpontok
2023 június 19. - 2023 június 23.
2023 július 31. - augusztus 4.
Jelentkezési határidő
A táboronkénti létszám 6-9 fő, Jelentkezni a táborkezdés előtt 7. nappal bezárólag lehet (ha van még hely!)
HÉTFŐTŐL - PÉNTEKIG
A foglalkozások 9 órától 16 óráig tartanak. Délelőttönként a filmes nyelvezetet tanuljuk sok játékos gyakorlattal, délután pedig a tanultakat a terepen is kipróbáljuk: a kis stábok felvételeket készítenek, ezeket megbeszéljük, kielemezzük.
Keddtől csütörtökig már saját filmes ötleteiket dolgozzák ki, és délutánonként ezekhez készítenek felvételeket.
Pénteken állnak össze a művek a vágóasztalon és táborzáráskor kezdődik a premier házimozi a szülőknek.
VIDEÓS ESZKÖZÖK
A gyerekenek nem kell semmilyen videós eszközt magukkal hozniuk, mert minden szükséges szakmai felszerelést biztosítunk.
A videoszerkesztést olyan ingyenes programmal tanuljuk, ami majd otthon is elérhető lesz számukra. A vágáshoz laptopot szükség szerint adunk. Ha valaki szeretne, hozhat saját laptopot is.
ÉTKEZÉS, PROGRAMOK
A gyerekek napi háromszori étkezést kapnak (tízórai, meleg ebéd, uzsonna). Ebédelni a Corner étteremben szoktunk, utána mindenki a zsebpénzéből nassolhat, fagyizhat is...
Ebéd után labdás, mozgásos játék következik a parkban. Nagy a versenyszellem, a gyerekek az izgalmas palackborogatós játékot nagyon szokták élvezni!
Játék után folytatjuk a munkát: gyakorlás, felvételek készítése, majd visszasétálunk a "stúdióba".
"Köszönjük az összefoglaló videót és a zárófilmeket és természetesen az élményt is, Levi nagyon jól érezte magát! ... további klassz táborokat kívánok!" Annamari
"Dávidnak ez 'szerelemtábor', őt már nem azért küldjük táborba, hogy megoldott legyen a felügyelete..." Kriszta
"Köszönjük szépen a tartalmas, színvonalas tábort, Liza nagyon jól érezte magát, és jó volt a kisfilmen keresztül beletekinteni, hogy miket csináltak a héten. A "vizsgafilmjük" is nagyon szuper lett!" Nóra
"Köszönjük ezt a szuper hetet, Bence nagyon élvezte! Jövőre is mindenképp szeretne menni!" Dóra
RÉSZVÉTELI DÍJ
A napközis videós tábor KEZDŐKNEK részvételi díja gyermekenként 40.000 Ft, 2023-re érvényes nagycsaládos igazolvánnyal 35.000 Ft.
Részletfizetési lehetőség
A részvételi díjat egyben vagy részletekben is meg lehet fizetni. A teljes összeget legkésőbb a táborkezdés előtti 10. napig kell befizetni. További részleteket a jelentkezés után emailben küldünk.
A tábor létszáma
Egy táborba 6-9 gyermeket lehet regisztrálni. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben fogadjuk, ezért fontos, hogy a helyet a szülők időben biztosítsák.